Jézusnak, Sirák fiának könyve 38. fejezet 24 verstől
	Az írástudó szabad idejében szerzi bölcsességét, aki ment a nehéz munkától, az eljut a bölcsességre. Hogy legyen bölcs, aki az eke szarvát tartja, vagy aki kezében az ostort suhogtatja, aki ökröket hajt, s csak velük dolgozik, aki egyre csak borjúkról beszélget, vagy aki boronáláson járatja az eszét, és hogy a hizlalást be tudja fejezni? Épp ilyen elfoglalt a kézműves, s a művész: hiszen éjjel-nappal megvan a munkája. Aki pecsétgyűrűt metsz vagy színeket kever, s igyekszik egy képet hűen visszaadni, azon van, hogy művét jól befejezhesse. Így van a kovács is: üllője mellett ül, s vizsgálja a nyers vasat. Közben a tűz heve pörköli a bőrét, s küzdenie kell a forró kemencével. A kalapács zaja süketíti fülét, mégis a mintadarabra szegezi a szemét, s a munkáján járatja az eszét, műve díszítésén töri a fejét. Így a fazekas is munkája mellett ül, s közben a lábával hajtja a korongot. Gondosan végzi a munkáját, s ki van számítva minden mozdulata. Az agyagot a saját karjával formálja, miután lábával rugalmassá tette. Gondosan ügyel a máz készítésére, s közben a kemence fűtésére gondol. Ezek mind a kezükben bíznak, a maga szakmájában mindegyikük bölcs. Nem lehet nélkülük várost építeni, sem letelepedni, sem vándorként élni. De a népgyűlésre nem hívják meg őket, s vezető szerepük nincs a közösségben. Nincsen számukra hely a bírói székben, mivel nem értenek a törvénykezéshez. Műveltséggel, ítélőképességgel nem dicsekednek, s nincsen jártasságuk a bölcs mondásokban. Mégis támaszai az egész világnak, és az imájuk is mesterségük körül forog.